Élesen bírálta Németország iparpolitikáját és az új benzin- és dízelüzemű autók forgalomba helyezésére 2035-től érvényes uniós tilalmat a BMW vezérigazgatója, Oliver Zipse a Handelsblatt német lapnak adott interjúban.
A globális gazdaság lassulására lehet számítani, mivel az infláció makacsnak bizonyul, de lesznek olyan térségek, amelyek így is jelentős növekedést mutatnak majd – mondták a Moody’s elemzői a CNBC-nek.
Nemrég derült ki, hogy a Lidl áruházak parkolóiban elhelyezett elektromos töltők, melyekről eddig ingyenesen lehetett tölteni az elektromos autókat, fizetősek lesznek. Hivatalosan a Lidl még nem tette közzé a töltési díjakat, ám a Villanyautósok.hu szakportál kiszúrta, hogy a Mobiliti applikációban már megjelentek a roaming díjak két töltő esetén.
A kormány egy új e-mobilitási programot hirdetett ki, amely egyszerre tartalmazza a villanyautók töltéséhez szükséges hálózat kiépítését, valamint a taxisok és a car-sharing szolgáltatók jármű beszerzéseit, és erre elsősorban EU-s forrásokat akar lehívni, de ha azokat nem kapja meg, vagy késnek, akkor a magyar költségvetésből a kétféle programra együtt legfeljebb 60,35 milliárd forintnyi forrást kell szánni.
Nemrég derült ki, hogy a Lidl elektromos töltői fizetősek lesznek, most pedig azt is megtudtuk, hogy az új árazást mikor teszi közzé a kiskereskedelmi lánc.
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.
Pontosan 10 évvel az első európai Supercharger-állomások megnyitása után a Tesla augusztus 29-én, helyi idő szerint reggel 9 órától a nap végéig ingyenes töltésre invitál minden elektromosautó-tulajdonost. Az ingyenes töltés természetesen a magyarországi töltőállomásokra is vonatkozik.
A kínai elektromosautó-gyártó óriás, az Xpeng felvásárolja a Didi intelligens elektromos járműveket forgalmazó egységét és egyúttal stratégiai partnerség is létrejön a két cég között. A megállapodás részeként a Xpeng jövőre egy új eletromos autót tervez piacra dobni, amely a tömeggyártást célozza.
Miközben jelentősen nőtt az első félévben a hazai elektromosautó-piac, a háttérben aggasztó folyamatok zajlanak - írja a vezess.hu. A kereskedők elmondása szerint ugyanis jelentősen visszaesett a megrendelések száma, ami kedvezőtlen jövőképet vetít előre.
A jelenlegi tudásunk szerint a leggyorsabb utcai, városi autó a Skodától most az Enyaq Coupé RS teljesen elektromos, 299 lóerős modellje, amit egy héten és 600 kilométeren át teszteltünk. Ez alatt az idő alatt egyértelműen kijöttek előnyös tulajdonságai: sportosságából fakadóan nagyon kellemes vezetni, a magyar utakra is kiváló, rendkívül feltűnő jelenség és a belső is már más szintet képvisel, mint eddig. Kérdés azonban, hogy az érzékeinkre ható tényezők le tudják-e győzni az autóvásárlók racionális énjét és annak központi mértékét, az árat.
Megállíthatatlanul tör előre az elektromos autózás Kínában, köszönhetően a vásárlóknak, amelyek körében egyre népszerűbbek a plug-in hibrid és az akkumulátorral szerelt tisztán elektromos meghajtású modellek. Az S&P Global Mobility előrejelzése szerint az elektromos autók további térnyerése borítékolható a világ legnagyobb autópiacán, 2030-ra az elektromos autók gyártása közel megháromszorozódik majd. A helyi értékesítés felfutása mellett pedig egyre több Kínában gyártott elektromos járművet exportálnak majd külföldre.
Kína legkelendőbb autógyártója, a BYD hazafias felhívást tett közzé az iparág egyesítésére és a globális piac "régi legendáinak lerombolására". A nyilatkozat, amelyet egy gyártási mérföldkövet ünneplő eseményen tettek közzé, vírusszerűen terjedt el, és a versenytársak részéről dicséretet és kritikát egyaránt kiváltott.
Idén júliusban mintegy 1700 darabbal nőtt a klímabarát járművek száma Magyarországon, így mostanra átlépte az összesített számuk a 76 ezret, és jól látszik, hogy a tisztán elektromos járműveknél van a legnagyobb felfutás, a Budapest-vidék bontás pedig azt mutatja, hogy vidéken gyorsabb a terjedése a zöld rendszámos gépjárműveknek – derült ki a Belügyminisztérium adataiból.
Jól járhatnak az elektromosautó-tulajdonosok a rezsicsökkentés átalakításával: a dinamikus árképzés lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy kihasználják az áringadozást, így akkor töltsék a járművet, amikor olcsóbb a villamos energia – szúrta ki a Villanyautósok.hu.
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.
A Ford bejelentette a teljesen elektromos F-150 Lightning összeszerelésének újraindítását. Ráadásul az amerikai gyártó tervei szerint megháromszorozza majd a gyártási darabszámot - írja a Reuters beszámolójában.